Hátrányos helyzetű gyermekek zenei oktatása

A rossz körülmények között élő vidéki vendégmunkások gyermekeinek oktatási körülményeit segítő kínai Napsugár Alapítvánnyal igen gyümölcsöző kapcsolatot ápol a pekingi Liszt Intézet, amelynek keretében az idei tanévben egy különleges projektet indítottunk útjára. Két, vidékről érkezett vendégmunkások gyermekeit oktató iskolában kezdtük meg Kodály Pont oktatóink által vezetett kórusfoglalkozásokat, melyeket dokumentumfilm formájában rögzítenek a kínai média számára. A tervek alapján már egy éve elteltével is igen markáns változások jósolhatók a gyermekek zenei fejlődésében a Liszt Intézet Kodály-módszerrel történő oktatása következtében. A zenei fejlődés mellett a gyermekek egészséges lelki fejlődését is nagymértékben elő tudjuk segíteni, emellett a közösségbe való integrálódás is kulcsfontosságú téma a kórusfoglalkozások alkalmával. Lévén, hogy a kórusfoglalkozások fejlesztése a frissen kitűzött állami irányelvek egyike, a kínai hatóságok több iskolában és alapítványban indította el a művészeti oktatást, amely kezdeményezésben a pekingi Liszt Intézet oroszlánrészt vállalt.